szunoMa egy nagyon kedves levelet kaptunk az Igazgyöngy Alapítványtól, melyhez néhány képet is csatoltak. A levél előzménye annyi volt, hogy 2012 decemberében gyűjtést rendeztünk az Igazgyöngy Alapítvány javára, hogy nekik is szép legyen a Karácsonyuk. Az adományok célba juttatásában segítségünkre volt egy kedves magánszemély és a DPD. Az alábbi levél az adományozóknak, és a fuvarban segítőknek egyaránt szól.

Kedves Támogatónk,
Sajnos a nagy hajtásban, bármennyire szerettem volna, nem sikerült még karácsony előtt visszacsatolnom azoknak a kedves adományozóknak, akik az ünnephez kapcsolódva csomagokat, bútorokat, ajándékokat, édességeket küldtek, hogy szebbé tehessünk a berettyóújfalui kistérségben élő halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és családok karácsonyát.
Most szeretném pótolni, és megköszönni az odafordulásukat.
Épp most mesélte egy kolléganő, hogy a szünet utáni első órán kérdezte a gyerekeket az egyik osztályban, hogy: na, volt nálatok a Jézuska? Az egyik kicsi így válaszolt: nem, nálunk nem volt…mi szegények vagyunk, hozzánk nem jár. Nálunk csak az igazgyöngyös tanárnénik voltak…..
Szóval, így váltunk Jézuska-helyettesítővé, az önök segítségével…
Köszönjük szépen, és boldog új évet kívánunk, szeretettel:
Nóri és az igazgyöngyök






További képek >>>

Reklámok