Címkék

A februári gerincműtétem óta eltelt több mint félévben talán tízszer mozdultam ki egyedül, kizárólag orvoshoz és fodrászhoz. Mindkettő negyedórányi távolságra van. Elmeneteleimet pánikrohamszerű tünetek előzték meg, illetve kísérték.

Kellett valami, VALAKI, aki miatt kénytelen vagyok kimozdulni, elindulni.
Úgy döntöttünk, örökbe fogadunk egy kutyust.

Vidor 1 éves és 3 hónapos, tibeti terrier és uszkár szerelemgyerek. Az aranyos pofikája, a gyönyörű szeme tetszett meg. A választásban biztosan segített a nagy szeretettel megírt, mindenre kiterjedő jellemzése.

Az örökbefogadást megelőzően kétszer találkoztunk, amikor Kata magunkra hagyott bennünket hármasban egy-egy bő órára.
Várakozásunkban nem csalódtunk: a tündéri külső szeretetreméltó természettel párosul. Vidorka igényli a simogatást, azt is, hogy ezt a maga módján viszonozza.
Békés, nem csatlakozott a kinti kutyák ugatásához. Sétálni is elvihettük, így tapasztaltuk, hogy nem húz. Megnyugtatott, hogy mindent eszik, rizst, tésztát, zöldségeket.

Semmi nem szólt az ellen, hogy magunkhoz vegyük őt. Mégis, betegségemből fakadóan,újra és újra elbizonytalanodtam. Mi lesz, ha nem tudok gondoskodni róla? Nem tudom megvédeni?
Legjobban az aggasztott, hogy vajon elég volt-e az a csaknem két év, ami imádott kis Westink halála óta eltelt, tudunk-e majd szeretni egy másik kutyát? Szöszikénk elvesztésekor a férjem azt mondta, még egyszer nem szeretné átélni ezt a fájdalmat.

Kata a maga finom, diplomatikus, de leginkább is jó pszichológus módján terelgetett engem.
Visszakérdezett: miért nem arra a rengeteg örömre gondolok, amit kutyusunktól kaptunk az együtt töltött 11 év alatt?
Ő látta, hogy Vidorkát az Isten is nekem teremtette. Érezte, hogy nekem mekkora szükségem van rá.

Rá, akit egy kunsági sintértelepről mentettek loncsosan és lesoványodva, kiéhezve.

Hozzánk Kata ”hozta haza” már nagyszerű állapotban, oltva, ivartalanítva, chipezve, kikozmetikázva október 3.-án délután fél 5-kor.

Olyan remek képek rólunk, mint amilyeneket Kata készített az új családtag érkezésekor, a 6 évvel ezelőtti esküvőnkön születtek. Nemhiába, mondják, hogy a boldogság megszépít.





Első este háromnegyed órát sétáltunk hármasban, hogy ismerkedjen a környékkel – ÉS MERT NAGYON JÓL ESETT.
Másnap háromszor sétáltunk kettesben, Windsor (ez a név jobban tetszik, hallgat is rá) és én. Szörnyen le is izzadtam minden alkalommal. DE MENNYIRE MÁS EZ AZ IZZADÁS , MINT A PÁNIKROHAMÉ!
Először reggel hatkor gyógyszer és kávé nélkül, hálóingben, ballonkabátban és papucsban (már ami engem illet) mentünk ki. Merthogy Kata mondta, reggel hatkor kezdik az első sétát a kutyusok.

Nagyfiam, Levi már a “fogadására” átjött,

Gergő fiam és szerelme másnap találkoztak vele. Azóta ő az első, akit üdvözölnek.
Két barátnőm is rögtön meglátogatott minket. Valamennyien nagyon örültek a „családbővítésnek”.

Alig vártuk a hétvégét, hogy elvigyük a Duna-parton a horgásztanyához, ami nekünk a nyugalom és béke szigete. Imádunk gyönyörködni a vízben, a vadkacsákban, szürke gémben. Figyelni, hogyan menekül a kishalak raja a nagyhal elől, hogyan ugrálnak be a békák.
Bár az utazás szívszorító volt.
A ”gyerek” az ölemben és ölelésemben utazott, mindenáron ki akart nézni az ablakon. Szörnyen izgatott volt, egész kis testében reszketett, csakúgy dobogott a kis szíve. Nagyon fájdalmasan élhette meg, hogy hányattatott élete és a sintértelep viszontagságai után, a Katánál végre meglelt szeretet és biztonság után el kellett válniuk. Lehet, attól félt, hogy az autóban való utazás azt jelenti, megint elhagyja valaki.

Nagyot sétáltunk a Dunánál. “Szemtelenkedett” a nyaralók kapuját őrző nagy kutyákkal. Édes kis hangja van és lubickol a sikerben, mert sokan megcsodálják, meg is simogatják.

Másnap bekövetkezett, amit Kata megjósolt. Nem szégyelltük előtte megsimogatni szomszédasszonyom kutyusát. Azonnal figyelmeztetett rá, hogy ő is itt van. SŐT! Ő VAN ITT!

VIDORKA-WINDSORKA EGY HETE VAN NÁLUNK
A”kutyagyereket” a vakarózás miatt elvittük kedvenc, kedves, fiatal (és nagyon jóképű!) Állatorvosunkhoz.
Diagnózis: bűzmirigy telítettsége.
Gyógymód: ürítés kinyomással és szuri.
A kicsi hősiesen viselkedett, még a szája sarka se görbült le! Vagy csak nem láttam, mert be kellett fognom a pofácskáját.
A doki az mondta, rá: REMEK KIS FICKÓ! Mi is így látjuk.
És, hogy örül, hogy menhelyről hoztunk kutyát.

A mi kis drágánknál, tíz nap után tört meg a jég (vagy már majd’ eldurrant a hólyagja) de végre hajlandó volt az orgonafa tövébe pisilni. Kezdi itthon érezni magát?

A családfői szerep átvételével mindenesetre próbálkozik. (Nem szép tőlem, de megtorpedóztam.)
Barátnőm látogatásakor a lehető legtermészetesebb módon felugrott a kanapén Zoli helyére, holott, volt még hely máshol is.
Egyik reggel pedig az ágyban akarta elfoglalni Zoli helyét. Ki tudja, miért, de nem támogattam az ötletet. Ezen annyira megsértődött, hogy nem mellettem feküdt a földre, ahol szokott, hanem az ágy végébe, ahol nem tudtam vele a szemkontaktust felvenni.

AZ ELSŐ MEGRÁZKÓDTATÁS – EGYBEN EGY ÚJ BARÁTSÁG KEZDETE
Bár Vidorka-Windsorka nem az első kutyám, örülök, hogy Kata a lelkemre kötötte, hogy A PÓRÁZT TEKERJEM A CSUKLÓMRA !
Egy reggel séta közben hatalmasat zakóztam, ő urasága erről különösebben tudomást sem vett. Szép kutyához illő szép ruhában, világos nadrágban! Sétáltam. Viszont igen csúnyán káromkodtam a kiskorú előtt.
A két térdemről harisnya leszakadva, bőr véresre lenyúzva, tenyerem fájdalmasan lehorzsolva. Hogy hogyan sikerült a vállam is odacsapni, még most sem értem. A fiatalító (fél arcomat eltakaró), óriási napszemüvegem eltört, na, azt sajnálom.
A séta folytatásában ez nem korlátozott. Windsorka nem tehet arról, hogy a járólapokat rosszul rakták le. Le sem rövidítettük, mert ami jár, az jár!

Azért a mérgemet csak kitöltöttem valakin! A sarki házat a tulajdonosa vakolta. Rákiabáltam:
– Máskor, ha látja, hogy elesek, ne legyen rest segíteni!
– Csókolom, én csak egy percre mentem be! Mielőtt bementem: JÖNNI tetszett! Mikor kijöttem, már FEKÜDNI tetszett.!
Na, azóta országos nagy barátok vagyunk! Így se kötöttem még ismeretséget! 🙂

V-W MÉGISCSAK JÁTÉKOS!
Rögtön az első találkozásnál szerettünk volna a kutyussal labdázni, be kellett látnunk, ez őt nem érdekli. A Duna parton dobáltuk az ágat, eredmény ugyanaz.
Niki (fiam gyönyörű barátnője) mindjárt érkezéskor vijjogó fejhanggal őrült föl-alárohangálást csalt ki Windsorkából a lakás teljes hosszában a konyhától a nappali erkélyéig.
Ezt azóta is próbálgatom, néha bice-bóca futásommal párosítva, eredménytelenül, ám nem hatás nélkül. Zoli már furcsán néz, Windsorka arcocskáján a kérdés:
N O O R M Á L I S ? 🙂

A kutyus Zolira is hatással van. Este elérzékenyülve nézi: milyen édesen alszik a KISFIÚ!
Nem ám akárhol! Windsorka “mástól levetett” fekhelyre nem fekszik. “A név kötelez”, lehet, Vidorkaként nem lett volna ellene kifogása. A Jyskben talált neki Zoli fekhelyet, ezt rögtön elfoglalta. Alig telt el egy pár nap és kapott még egyet, az emeletre is.
Mondta is neki Zoli – süsd meg, még csak most jöttél, és máris két ágyad van!

MEGVÉDTEM A KUTYÁMAT! KATA TUDTA ELŐRE?
Nagy boldogságunkra az együtt töltött idő alatt rengeteg szeretetet adtunk és kaptunk.
Volt azonban egy szörnyű élményünk is. A téren két megvadult francia bulldog megtámadta Windsorkát! Épp a tér sarkához értünk a járdán, amikor ezek átvágtak a füvön és szó szerint lerohanták! Szerencsére sikerült felkapnom. Az egyik így is rácsimpaszkodott a kabátom aljára, ujjára, rám ugrált, csomót kitépett Windsorka farkából.
Windsorka jobban viselte a támadást, mint én. Minden ízemben remegtem, folyt rólam a víz, sírhatnékom támadt. Szerencsére velünk volt a szomszédasszonyom is, ő nyugtatgatott.

Windsorkát a sűrűn záporozó eső sem zavarja, akkor is lesétáljuk a 3/4 órát.

Zoli nagyon büszke, hogy végig ugatja, morogja, kaffogja fontoskodva az utat.
Milyen érdekes, a napközbeni sétáknál tetteti magát, hogy nem vette észre, hogy már hazaértünk. Este, mikor enni kap, már a sarokról startol a kapu felé.

Apropó: este
Egyik este 7-kor telefonált Zoli, ne izguljak, de még tart a megbeszélés. Windsorkát ilyenkor szokta kivinni. DÉLUTÁN IS FÉLEK A SÖTÉTBEN, NEMHOGY ESTE, de most seperc alatt összekaptam magam és már az utcán is voltunk.
A KUTYUS CSODÁT TETT, ÚJABB FÉLELMEMET GYŐZTEM LE! HURRÁ!

A KUTYUS ELSÁRKÁNYOSODÁSA
Ugye, hogy örültem az ismerkedéskor, hogy nem ugat, és nem húz? Hát az a természete ellen való lenne! Zoli eleinte még állította, hogy Windsor engem véd, azért ugat. Szerintem kifejezetten keresi a konfliktust, nagyon csalódott, ha valamelyik kutya, akivel ő össze szokott kapni, nincs kint az udvaron. Pisszeghetek, szólhatok rá erősebben, próbálkozhatok, jutalom falattal-ha ő ugatni akar-ugat. Ez ám a szólásszabadság!
Még hogy nem húz! Szánhúzó versenyre is be merném nevezni. Azzal vigasztalom magam, hogy legalább a karom is erősödik.

Igaz, hogy nem labdázik.
Igaz, hogy mégis húz.
Igaz, hogy végig ugatja a sétákat.

DE! Ő A MIÉNK, ÉS SZERETJÜK!

„Mellesleg” meggyógyított. Három nap alatt többet sétáltam vele, mint előtte fél év alatt összesen!

Köszönjük, Kata!

Reklámok