Címkék

Nem is tudom, miért szeretem annyira a kölyökkutyákat, hiszen annyi gond van velük! Bepis, bekak, szétrág, tönkretesz, nem fogad szót, és egyáltalán, azt csinál pont, amit ő akar. De mégis, senki és semmi nem tud annyi mosolyt fakasztani az arcunkra, mint ő! Ha kölyökkutyánk van, egyszerűen képtelen vagyok levakarni az állandó vigyort a képemről.
Az a rengeteg, feltétel nélküli szeretet, amit adni képes egy ilyen bébi, semmihez sem fogható. És az a rengeteg játék, kajlaság! Újra meg újra átmentünk “gyerekbe” miatta amit nagyon is élveztünk!

Csepke is ilyen volt. Még mellé egy igazi csepp ebke, ahogy valaki nevezte őt.

Olyan picike volt, amit előtte el sem tudtunk volna képzelni,


annál nagyobb volt viszont az egója. Mondják, kicsi kutyáknál ez eléggé jellemző, de mi most éltük meg ezt először.

Mindössze hét hetet töltött csak nálunk, de örökre bevéste magát az emlékezetünkbe és a szívünkbe. Jó lett volna, ha még marad, látjuk fejlődni, felnőni, de megtalálta az álom gazdit és ennél semmi sem fontosabb.

Regényt tudnék írni erről a hét hétről, de csak kavarognak bennem az emlék képek, pl amikor Fitossal játszottak, őbelőle is kutya kölyköt csinált, sokszor már vele sem lehetett bírni, annyira belemerült a játékba.
Máskor meg, komoly szemekkel nézett, úgy szerettük volna tudni, hogy most éppen mire gondol?

Még humorérzéke is volt (remélem, hogy még meg is van neki, mert azzal is rengeteg örömet okozhat a gazdinak).
Erre egy történet: kimentünk a kertbe játszani, egy idő után Fitos és Pocok bement. Őt is hívogattam, hogy jöjjön be. Naná, hogy nem jött. Megállt az udvar közepén és nézett, nagy komolyan. Nem tudtam mi van, most, ezért elindultam felé. Erre elszaladt, na mondom, akkor te kint maradsz és megfordultam, hogy bemegyek. A következő pillanatban azt látom, hogy szalad körbe körülöttem, egyre kisebb köröket megtéve, én már szédültem, ahogy próbáltam szemmel követni. Mire a legkisebb kört megtette, pont szembe volt velem, ott lefeküdt és nézett rám, na anya, most már megfoghatsz. 🙂 Össze-vissza csókolgattam, és így mentünk be. Ez tetszett neki, mert többször megismételte. Nekem is tetszett!
Vagy mikor oltásra kellett vinni… Apa a kabátjában ölben vitte őt. Na akkor nagyon jó kislány volt! Vagy nagyon riadt szegény, ezért felejtett el rosszalkodni. Pedig féltünk, hogy majd kiugrik Apa öléből, ezért pórázt kapott.
Az orvosnál már nem volt ijedt, de kicsit sírdogált az injekció miatt. De utána, boldogan ugrott vissza Apa kabátja alá és siettünk haza, ahol a tesók, még Pocok is nagyon várta őt. Körberohangálták egymást, mintha ezer éve nem találkoztak volna, és kezdődött minden elölről! Menekülés Csepke elől, ő meg behozta azt a fél órás kimaradást a rosszalkodásból :), pl. játékok elrablása mindenkitől, szőr-rángatás, fűl-cibálás stb.

Mikor Adrienn először meglátogatta, okosan úgy tett, mint egy nagyon jó gyerek, ült az ölében, hagyta, hogy simizze, el sem lehetett képzelni róla, hogy ő különben egy csintalan kislány. Elsőre összhangba kerültek, látható volt, hogy működik köztük a kapcsolat. Kicsit féltünk, hogy esetleg nincs tisztában azzal, hogy mit is jelent egy ilyen is “neveletlen” kutya kölyök, de ma már tudjuk, hogy TUDTA. Sőt, mint elmondta, direkt ilyet szeretett volna.
Elmondása szerint, már régóta vágyott egy kutyusra, de eddig nem talált olyat, akibe egyből beleszeretett volna. Pont Csepke volt az aki kihozta belőle ezt az érzést. Ez nagyon megnyugtató volt számunkra, hogy őt és csakis őt akarta.
Boldogok vagyunk, hogy egymásra találtak, Adrienn “helyzetjelentései” arról tanúskodnak, hogy Csepke jól választott magának gazdit. Mi ugyan szegényebbek lettünk nélküle, de ránk várnak a “többiek”, akik majd újra boldoggá tesznek minket egy ideig, amíg ők is meg nem találják az álomgazdijaikat.

Fitos Márti